Hodász András

Hodász András

Párkapcsolati tréner és coach

Hodász András párkapcsolati tréner és coach, előadó és tartalomkészítő. Munkájának középpontjában a párkapcsolati kommunikáció, az intimitás, az önismeret, a kapcsolati elakadások és az őszinte, biztonságos kapcsolódás áll.

Tíz éven keresztül katolikus papként dolgozott, ez idő alatt számos pár és család életébe nyert betekintést, valamint jegyeskurzusokat, csoportokat, hétvégéket és közösségi programokat vezetett. Később trénerképzéssel, majd párkapcsolati coaching képzéssel egészítette ki tapasztalatait. Jelenleg egyéni coachingfolyamatokat vezet, párokkal dolgozik, csoportokat és párkapcsolati workshopokat tart.

Szemléletében kiemelt szerepet kap az a gondolat, hogy egy jó kapcsolat nem pusztán azon múlik, hogy szeretjük-e egymást, hanem azon is, hogyan tudunk egymásra figyelni, kérdezni, meghallgatni a másikat és őszintén kommunikálni saját szükségleteinkről. Munkájában ezért nagy hangsúlyt fektet a mélyebb beszélgetésekre, a kapcsolati minták felismerésére és arra, hogy a párok tudatosan teremtsenek időt és teret egymás számára.

András saját életútján keresztül is megtapasztalta az identitással, az önelfogadással és az újrakezdéssel járó kihívásokat. 2023-ban nyilvánosan beszélt meleg identitásáról, ezt követően pedig szakmai munkájában is egyre nagyobb figyelmet fordított az LMBTQ emberek párkapcsolati és önismereti kérdéseire, az önazonosságra, valamint azokra a társadalmi és kapcsolati nehézségekre, amelyekkel az azonos nemű párok találkozhatnak.

A Lustiq Lab kurzusában többek között olyan témákat dolgoz fel, mint a meleg párkapcsolatok működése, a kisebbségi stressz, az eltérő kommunikációs stílusok, a vágykülönbségek, az intimitás fenntartása és az önazonos kapcsolódás. Megközelítésének fontos része, hogy ne kész válaszokat adjon minden élethelyzetre, hanem olyan kérdéseket és szempontokat mutasson, amelyek segítségével a résztvevők jobban megérthetik saját működésüket és kapcsolatukat.

András a korábbi Papifrankó YouTube-csatorna egyik legismertebb arca volt, később Aeternum néven indított új csatornát, ahol társadalmi, emberi és spirituális kérdésekkel foglalkozik. Emellett előadóként, trénerként és szerzőként is aktív; 2026-ban jelent meg Uram, te mindent tudsz című önéletrajzi könyve.

Hisz abban, hogy a jó kapcsolat egyik alapja a kíváncsiság: az, hogy újra és újra képesek legyünk valódi figyelemmel fordulni önmagunk és a partnerünk felé.

Kurzusok

Meleg és biztonságos kapcsolat

Hodász András párkapcsolati coach olyan kérdéseken vezet végig, amelyekkel sok azonos nemű pár találkozik a mindennapokban: vágykülönbségek, eltérő kommunikációs stílusok, valamint a kisebbségi stressz hatásai. A beszélgetés célja, hogy támogatást és eszközöket nyújtson a kapcsolatok elmélyítéséhez, az intimitás megőrzéséhez és az önazonos működés megerősítéséhez.

Megnézem a részleteket

Kapcsolodó Szexplicit podcast adás

Vendégünk Hodász András párkapcsolati tréner és coach, egykori pap. András 2023. nyarán coming outolt, nem sokkal azután, hogy letette papi szolgálatát. Arról beszélgetünk, hogyan ismerte fel, hogy meleg, hogyan élte meg a coming out előtti, közbeni és utáni időszakot. Beszélünk a kihívásokról, a kisebbségi stresszről, az istenképének az átalakulásáról, és arról mi segített neki abban, hogy az életet válassza a legnehezebb időszakban is.